Gyógyulásom története

Az esti tévé bambulás után gyors zuhanyzás, majd olvasási vágyam kielégítése következett - már az ágyban. Egész este sokat ittam, volt is jövés-menés. Tényleg sokat kell inni hashajtózásnál! Muszáj, hogy valami kimossa a beleket.. Na jó, nem részletezem!

Fájt már rendesen a hasam és időnként a sérvem is jelezte, hogy azért ne feledkezzek má' meg róla sem!

Izgultam, ideges is voltam, ezért úgy döntöttem, hogy kikapcsolom magam. Erre elegendő csak apró bogyót bekapni és kb. fél óra múlva már alhatok is. Tegnap este ez hamarabb ment, mivel éhgyomorra vettem be, biztos nagyon hamar felszívódott. Arra emlékszem, hogy talán két oldalt olvastam el, s amikor már nem emlékeztem arra, hogy mit, lekapcsoltam a lámpát. Innentől kezdve aztán se kép, se hang - szerintem azonnal elaludtam. (thanks for Stilnox)

Az éjszaka nyugodt volt, reggel azonban volt még futás... Nem tudom, kávét lehet-e ilyenkor inni, mindenesetre kihagytam, ha már sanyargatás van, akkor legyen alapos.  Lezuhanyoztam - remélve, hogy a fejfájás nélkülem zakatol tovább; de nem! Gonosz, és velem maradt -, felöltöztem és picit meditáltam. Épp amennyire szükség volt.

Most már csak az a kérdés, hogy (kicsit mátrixosan) a piros vagy a kék kapszulát nyeltem-e le korábban, ami miatt ma itt tartok... Ma kiderül.

Hamar odaértem az OOI-ba. Jóval korábban a megadott 11^h-nál. Új rendszer van megint, és szerintem ez most jó így. Megnyugtató. Az ember akár "friss" beteg, akár kontrollra érkezik, be kell regisztrálnia magát, kap egy TAJ számot is feltüntető sorszámot, amivel egy "ablaknál" bejelentkezik. Ezt követően felbattyog az orvosához.

Szokás szerint vittem magammal könyvet - nem megyek már sehova könyv nélkül - és magammal vittem a PET vizsgálat eredményét. Talán két órát vártam... nem is tudom. Sokat. De ezt ennél a dokinál tudomásul kell venni, mert nagyon sok beteget lát el, ráadásul párhuzamosan több rendelőben. Egymás mellett vannak a vizsgálók, egymásból nyílnak, úgyhogy az adminisztrátorokkal, "zsonglőrködve", szinte szimultán vizsgál, kötöz, kontrollál.

Megismert, kezet fogtunk, mint mindig. Mondta, hogy vetkőzzék és feküdjek fel a vizsgáló asztalra. Letettem a PET eredményt az asztalra és vártam... mert közben átrobogott a szomszédba leletet diktálni... Aztán amikor visszajött, kesztyűt húzott, én összerezzentem. Ez már pavlovi reflex nálunk. Azt hittem a PET lelelet elég "védelmet" ad, hogy ne "kínozzon" meg. Először a hasamat nyomkodta meg, ahogy szokta. Megerősítette a korábbi sérv diagnózisát, ami egyébként igen szépen látszik is... Megemlítettem neki, hogy voltam kirándulni az elmúlt héten - mire a szavamba vágott, és mondta, hogy helyes, tessék kirándulni! -

Elmondtam neki a kereszt irányú fájdalmat, megemlítettem az egyéb görcsöket, amik csak úgy váratlanul jönnek. Megtapogatott majd diktálni kezdett. Én közben elkezdtem felöltözni. Ilyenek hangzottak el: "... bizonytalan alhasi panaszok...", "hasfali gyengeség...".

Ahogy ott öltöztem, egyszercsak a bal oldalamon megint jelentkezett az a görcs. Eltorzult a fejem, de nem szóltam, csak próbáltam összeszedni magam. Nem mondom, hogy egetverő fájdalom volt, de pont az volt, ami szokott lenni. Észrevette és kérdezte, hogy mi baj van. Mondtam, hogy megint görcsöl. Leállt a diktálással, sőt mondta az adminisztrátornak, hogy ne zárja le a leletet, még diktálni fog, nekem meg hogy vetkőzzek vissza, teljesen. Kesztyű.... de csak szemből vizsgált meg, köhintésre utasított és közben figyelte, nyomkodta a hasam, egészen le a lágyékig is.

Aztán megállapította, hogy a műtét mögött (?) szintén kialakult egy sérv, sőt lent a lágyéknál is. Mit mondjak! Kicsit hókon vágott a hír. Felöltöztem miközben elmondta, hogy ez a hasat ért trauma (műtét) miatt van. Mivel rendesen vágtak, megbolygatták a hasfalat belülről, sokkal érzékenyebb lett. A hashártya amúgy is nagyon érzékeny, már enyhe nyomásra (pláne egy ponton történő nyomásra, traumára) "elenged" és idővel könnyen sérv alakul ki ott.

Kérdeztem, hogy a "púpommal" mi legyen? Hosszasan magyarázta, hogy kockázatos műtét, csak akkor nyúl hozzá, ha van miért vállalni a kockázatot. Amíg csak esztétikai problémát okoz, addig maradjon. Lehet, hogy egész életemben így marad. Azért ez a négy hasi- alhasi sérv kissé rossz hír volt, és még nem volt vége.

A vizsgálati leletbe került, hogy a PET CT -re hivatkozva a betapintás során nem állapítható meg egyértelműen, hogy (amit a PET is "látott") az nem polip-e. S mivel volt már polipom itt, ezért azonnal kolonoszkópiát rendelt el. (A PET amúgy is javasolta) Az azonnal azért egy hónapot jelent ám, nehogy kétségeink legyenek a magyar eü.ellátó rendszerről :)

Viszont megnyugtatott, hogy ha amikor most, november 18-án elkészül a kolonoszkópia, akkor "cserébe" februárban nem kell majd megcsinálni, mert közel vannak egymáshoz az időpontok. Hát mit mondjak... Nem dobott fel a jó hír...

Ha ez most tényleg egy polip, akkor az izé elég gyorsan reagált! Nemhogy a három- öt évet, de a kettőt sem várta meg. Ha visszajön- jött, (amire egyébként a sebészem mondott már 50% esélyt) akkor most rosszabb állapotban fog találni - mentálisan. Azt hiszem, eltöprenghetek, hogy ezen az élet túrán, előre léptem-e, vagy vissza az elmúlt hónapokban.

u.i. "imádott" X-prepem gyártását leállították. Helyette egy Endostar nevű hashajtót kell majd innom.

A fél évvel ezelőtt egyeztetett időpontnak megfelelően ma kellett visszamennem az onkológushoz. Szokás szerint sor volt, téptem egy sorszámot, majd az új rendszernek megfelelően felmentem a III.-ra, az adminisztrációra, hogy regisztrálják ezt a vizsgálatot. Ott is tépni kellett sorszámot, jó sokan voltak! 

Majd egy órát ültem (olvastam, meditáltam, beszélgettem) mire sorra kerültem. Elkértem a legutóbbi laborvizsgálat eredményét is, ha már itt jártam. Tulajdonképpen minden érték majdnem tökéletes (határértékeken belül vannak) eltekintve néhánytól, amelyek vese működésre utalnak. Az onkológusom ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy igyak több vizet.

A tumormarker értékek is határértékeken belül vannak, bár maguk az értékek emelkedtek a legutóbbi vizsgálat óta.

Miután végeztem az onkológusnál (meglepően kedves, mosolygós, érdeklődő volt ma!) vissza kellett mennem az adminisztrációra, ugyanis megbeszéltük a következő vizsgálatokat. Ennek megfelelően újabb, közel egy órás várakozás után megkaptam a 2010. márciusi röntgen, hasi CT, nagylabor vizsgálatok kérőlapját. A colonoscopiát majd a sebészem fogja kérni - gondolom - a 22.-i vizit során. 

Első rész, amelyben megszúrnak és csalódott leszek.

Megvolt a féléves kontrollvizsgálat. Reggel éhgyomorra mentem a laborba, vérvételre. Meglepő módon mindössze öten voltak előttem a "kis ablaknál". Nem is értettem mi lehetett, talán már karácsony van, s mindenki készülődik? Na mindegy... Beálltam a sorba és haladtunk elég tempósan. Most már nem kell aláírni a vizsgálatról szóló elszámolási nyilatkozatot (eddig sem értettem erre mi szükség van, ráadásul egy példányt átadtak mindig a betegnek, aki - szerintem hozzám hasonló módon - a következő kukába száműzte ezt a teljesen felesleges, ugyanakkor környezetet terhelő "dokumentumot".

A szúrástól már elszoktam, így egy picit összerezzentem, de semmi különös.  

Felsétáltam a III.-ra, és beálltam az UH vizsgáló betegfelvételi sorába. Amint sorrakerültem, az adminisztrátor reflexszerű gyorsasággal adta vissza a vizsgálatkérő lapom, amint meglátta, hogy UH-ról van szó, és mondta, hogy délután négykor lesz a vizsgálatom. Próbáltam alkudozni, hiszen most vagyok itt, meg hadd ne autózzak megint 60 km-t, és különben is két megbeszélésem is lesz ezidőtájt. Sajnos nem jártam sikerrel. Leültem egy székre, és eltöprengtem, hogy mit csináljak. Több lehetőségem is volt:

1. Lemondom az UH-t - ezt hamar ignoráltam, mert kell a vizsgálat.
2. Eltöltöm valahogy azt a hat órát a városban, hogy ne kelljen hazaautózni.
3. Hazamegyek és visszajövök, vállalva a plusz benzin költséget. 

Egy biztos, ha a vizsgálat mellett döntök, akkor le kell mondanom a két megbeszélést. 

Döntöttem...

Telefonálgattam, áttettem a megbeszéléseket más napokra és elindultam hazafelé. Útközben megpróbáltam egy alkatrészt szerezni a kocsihoz, amely valami fura módon, kirázódott korábban, ezért olajat veszített a kocsi. Nem kaptam persze, de legalább megrendeltem. Holnapra meglesz.

Második rész, amelyben megváratnak és összemaszatolnak.

Délután négyre visszamentem, ahogy kell. A parkolás ilyenkor már nem gond, simán volt helyem, viszont a kórház három bejárata közül kettő már zárva volt, így körbe kellett sétálnom. Felmentem a III. emeletre, próbáltam volna bejelentkezni, de le volt engedve a rács az ablak előtt. Átfutott az agyamon, hogy valamit félreértettem reggel, és ma már nincs is UH vizsgálat. Egy pillanatra átfutott rajtam, hogy hiába jöttem vissza?! 

Aztán megláttam egy adminisztrátort az ablak mögött. Odaintettem és felmutattam a vizsgálatkérő lapot. Odalépett és az ablakon keresztül mondta, hogy menjek oldalra, és majd ott elveszi. 

Leültem. Vártam... vártam... vártam... harminc perc múlva (!) kijött, és elvette a beutalót. Megjegyzem: időpontra (16^h) jöttem vissza. Többen voltunk már ott a folyosón, s a beszélgetésekből kiderült, hogy van, akit 15^h-re rendeltek be. Ekkor már fél öt volt... Gondoltam, bölcs dolog volt lemondani a hatórás megbeszélésem is, mert nem értem volna oda ilyen vizsgálati tempóban.

Szinte pontban ötkor hívtak be. A vizsgálat a szokásos volt, először a hátamon fekve vizsgált az orvos, jelentősen összemaszatolva a hasam a szondát segítő géllel. Majd oldalra fordított, majd vissza, másik oldalamra, és végül megint a hátamra. Meglepően alaposan vizsgált, többször is vissza-visszatérve a műtéti területre. Mondtam közben, hogy itt meg itt szokott fájni, meg hogy szúr.... Udvariasan nem törődött vele, csak annyit mondott mindig, hogy az ultrahanggal ezeket nem tudja kezelni.

Legalább húsz percet vizsgált, mire végeztünk. Tiszta maszat voltam, úgyhogy amíg ő megírta a leleletet, én próbáltam letörölni magamról a gélt.

A lelet szerint szinte minden rendben van. Van azonban valami 2cm-es rossz echojú valami a májban, amit csak biopsziával lehet pontosítani. (Nem ez volt szó szerint a leletben, de ez a lényeg.)   

Itthon próbáltuk kielemezni, ezt a nem teljesen megnyugtató leletet, de végül én azt mondtam: Ha valaminek jönnie kell, hát úgyis jön. Majd meglátjuk mi lesz ebből. A lehetséges okok között ezek szerepelnek:

• zsírmáj
• cirrhosis
• krónikus hepatitis
• keringési zavarok
• anyagcsere és tárolási betegségek
• diffúz aprógócos metastasis
• leukemia, lymphoma

Egyre többet írok a munkáról, az újra alkalmazásmról, úgyhogy lassan át is nevezhetném akár a BLOG-ot, mondjuk: "Munkába állásom története"-re... Az elmúlt hónapokban több, mint 80 helyre küldtem CV-t, és persze még mindig nincs konkrét ajánlatom egyetlen cégtől sem. Olyan volt persze, hogy behívtak, elbeszélgettünk, (beszélgetni azt tudok.. ezt tegnap este is mondta valaki plénum előtt), szimpatikusak voltunk egymásnak, illetve a vörös csapathoz ma sikerült végre kapcsolatot találni. Elküldtem (újra) az önéltrajzom, majd nyugtázásként annyit mondott az "ismerős", hogy még a kiválasztás elején vannak csak, szükség lesz még több hétre. 

Tegnap az egyik fejvadásszal szóba elegyedtem (mondom: tudok beszélgetni :)) és elértem, hogy átnézve az önéletrajzom, ajánlja csak ki annak a cégnek, amelyet én már két hónapja direkt megkerestem. Érdekes, hogy telefonban mindenki aranyos, meg segítőkész, de aztán amikor a tettek mezejére kell(ene) lépni, akkor mintha ez a segítőkészség megtizedelődne.

Tegnap reggel voltam egy számomra döbbenetes kiválasztási procedúrán. A weben találtam a Telekom egyik hirdetését, amire jelentkeztem, majd behívtak. Ahogy kell, felkészülve, szépen (borotválkozva, öltönyben), időben odaértem. Az első gyanús jel akkor mutatkozott, amikor egy számomra tök idegen pasi (farmerban, polóban, cigizve) jóindulatúan odavetette, hogy "még nincs itt senki". Aztán én csak felmentem és a recepción bejelentve a szándékom, türelmet kértek, fotelt kínáltak. Aztán látom, gyűlik a nép, csak gyűlik, egyre több ember mondja, hogy ők bizony az állásinterjúra jöttek. Amikor elérkezett az idő (9³⁰) betereltek minket egy oktatóterembe, majd úgy további 10-15 perc alatt beszivárgott pár öltönyös, egy-két "kockásinges" de láthatóan kollégák és beszélgetve a terem szélén ácsorogtak. kb. 9⁴⁵-kor egyikük kiállt a plénum elé, és elkezdett valami nagyon fura körítéssel arról beszélni, hogy itt tőle jobbra ki, kicsoda, mely régiót vezeti, és persze be is mutatta őket. Ezt követően egy-két "öltönyös" még mondott pár szót, aminek erdeményeképpen kezdett körvanalózdni bennem egy erős gyanú, mely szerint itt bizony tömegesen ügynököket üzletkötőket toborznak. Kértek 3 perc technikai szünetet. Ezt ragadtam meg, és kérdeztem meg az egyiküket, hogy jól értem-e ezt a dolgot itt. Rábólintott. Na, mondom: akkor én ebből köszönettel nem kérek és "kijelentkezve" eljöttem.

A bosszantó az, hogy nem derült ki az állás meghirdetéséből, hogy ad 1./ itt nem alkalmazotti viszonyról van szó; ad 2./  "becsöngetős" embereket keresnek; ad 3./ szinte fűt-fát felvesznek, csak tömeg legyen. (tudod, a nagy számok törvénye értelmében SOK emberből biztosan lesz a cég szempontjából sikeres.) Ha mindezt már korábban tudom, akkor nem autózom fel pestre, nem vacakolok el 4 órát ezzel a kalanddal.

Délelőtt ismét felhívtam a nyugdíj igazgatóságot. "Éppen" az ügyintéző előtt volt az anyagom (és tényleg, mert azonnal mondta a tényeket) így gyorsan tudta mondani, hogy még mindig az APEH-ra várnak, de pont ma, több más ügyből fakadóan sürgetni fogja őket. Úgy látszik ma egy ilyen sürgetős  nap van... Megnyugtatott, hogy most már tényleg hamarosan a végére járnak a dolognak, csak hát szegény - amúgy segítőkész - APEH-osoknak át kellett venni egy másik osztály munkályát, ezért (is) vannak ennyire elcsúszva. Az ügyintéző hölgy emberséges, kedves volt. Megértette, hogy szükség van arra a rokkantnyugdíjra. 

Eljött az ideje a féléves sebészeti kontrollnak (hogy rohan az idő, mi? Nemrég volt március!) Hívtam a sebészetet, jövő hét csütörtökre szerettem volna időpontot kérni, de mind a dokim, mind az asszisztense szabin van. Két hét múlva tudok újra próbálkozni. Igazából nem annyira a műtét kontrolljára vagyok kíváncsi, hisz arról a PET nyilatkozott, hanem inkább a sérv kürüli dolgokra. 

Gyorsan írom, megnyugtatásként mindjárt itt az elején, hogy összességében rendben vagyok, nincs sem tumor, sem metastasis!
A leírás (lelet) korrekt, alapos, de kétségtelen, hogy első olvasatra  nekünk, civileknek - mégha már olvastunk is hasonlót korábban - kissé nehezen értelmezhető a szöveg. 

A hasi sérvet megemlíti - ez olvasható ⅔ résznél.

Vannak azért "apróbetűs" észrevételeim:

Azt írja a lelet, hogy a "... colon inhomogén farmakon dúsításnak kórjelző értéke kétséges..." - azaz, nem tudott elegendő jelölt cukrot felvenni a bél - talán mert nem hagyták, hogy megigyam a teljes mennyiséget, talán mert nem várták ki az egy óra pihenést, de lehet, hogy csak azért mert az 5 mm alatti tumorokat a PET sem mutatja ki.

Félreértés ne essék! Örülök, hogy nincs sem észlelhető tumor, sem metasztázis és nem akarok tumoros lenni újra. Csak azért lássunk tisztán: Ez a vizsgálat nem kevés pénzbe került, s mégsem tudott választ adni a jobb oldalon időnként érezhető szúró fájdalomra, a néha előtörő görcsökre... Lazán odavetették, hogy colonoscopia javasolt... Kösz, ezt tudtam magamtól is, pláne, hogy minden évben, februárban erre sor is kerül.

Reggel elszaladtam, elhoztam a májfunkciókra vonatkozó laborvizsgálat eredményét. Három értéket vizsgáltak, mindhárom tökéletesen rendben van. Úgy tűnik, a mostanában kapott gyógyszer nem birizgálja a májat. (Legyen is így, de tény, hogy eddig 14 szemet szedtem be, és mivel jóval többre lesz szükség, ezt folyamatosan vizsgálni kell majd.) 

Délben átmentem az "új" orvosomhoz, kb. egy órás várakozás után tudtam csak beadni - több betegtársammal együtt - a papírokat. Innentől kezdve lehet még számítani egy-két óra várakozásra. Olvastam, mint általában ilyenkor, majd eszembe jutott, hogy ha esetleg hatnék a bentiekre, előbb behívnának mint ahogy azt a sor(s)om megadná. 

Összetettem három ujjam és elképzeltem, hogy szólítanak, felállok, és bemegyek. Láttam,  ahogy benn ülök, átbeszéljük a laboreredményt majd hamar távozom.

Pár percig voltam így alfában, majd folytattam az olvasást. Másfél oldal elolvasása után kikiáltották bentről a nevem...  Na igen, erre számítottam . A vizsgálat tényleg hamar lezajlott, felírta a következő adag gyógyszert, és megbeszéltük, hogy mielőtt elfogyna, 5-6 nappal előtte újra keressem fel.

Reggel még borús, esős idő volt, amikor elindultam a - remélhetőleg idei utolsó - OOI kontrollra. A Kálvin téri építkezés miatt olyan sor volt már az Üllői úton, hogy egy hirtelen felindultságból fakadóan inkább a Petőfi hídon mentem át. Így csak az Alkotás úton volt némi "szorulás".

Leparkoltam, pontosan ugyanott, ahol legutóbb, és pontosan ugyanúgy, most én nem tudtam kiszállni a vezetőoldalon, ahogy legutóbb Kati. :) mert pont oda esett néhány korlát. Átmásztam, az utasoldalon léptem ki.

Az onkológusnál oltári sor volt. Téptem egy sorszámot, 11-en voltak előttem. Szokás szerint könyvvel érkeztem, de nem volt kedvem fenn maradni a sok-sok beteggel egy légtérben. Lementem és kint egy padon leültem. Olyan nyugodt volt a levegő, sütött a nap; teljesen visszajöttek az egy évvel ezelőtti emlékek. Pont azon a padon ültem, amin egy évvel ezelőtt, amikor az operáció előtt oly' hosszasan meditáltam. Valami fura, de megnyugtató érzésem volt. Mintha hazajöttem volna, biztonságot éreztem. Tudom, nagyon morbid, de akkor is ezt éreztem. Ott ültem a parkban, a dimbes-dombos környezet miatt, fizikailag kissé magasabban, mint a sebészet épülete. Ráláttam az intenzív osztályra is. Egyáltalán nem éreztem rosszul magam.

Olvastam kicsit, tanakodtam, megint olvastam. Aztán átültem egy másik padra, mert odébbment a nap, és hűvös lett. A kápolnánál ültem le ismét, egész közel a CT vizsgálóhoz. Lecsuktam a szemem és meditálni kezdtem. Szinte azonnal jöttek "tisztázó" gondolatok, azokkal kapcsolatban, amik mostanában foglalkoztatnak. Így ücsörögtem; egyszerre ott is voltam - hallottam a madarakat, a női cipősarkak kopogását a közelemben, arcomon éreztem a Nap melegét - de ugyanakkor távol is voltam. Gondolatok viharoztak a fejemben. Hamar alfába jutottam. Úgy tíz, tizenöt percet töltöttem ebben az állapotban, amikor megcsörrent a telefonom. Kizökkentem. Lebeszéltem amit kellett, majd úgy éreztem már egy óra eltelt, amióta kisétáltam a parkba. Visszamentem a rendelőhöz. Éppen sorra kerültem!

A főorvos asszonnyal való találkozás nagyon rövid volt, szerintem egy perc lehetett. Megmutattam a colonoscopia leletet, megkérdezte hogy vagyok. Majd beírta a naplóba, hogy október 5-én kell újra jönnöm, friss hasi UH és labor eredményekkel. Elköszöntem, és elindultam fel a III.-ra, hogy kérjek vizsgálati beutalókat októberre. Szép hosszú sort várt, mint ahogy az lenni szokott az adminisztrációnál. Október 1-re kértem a vizsgálatokat, így ötödikére már biztosan meglesz a labor és az UH eredménye is, amikorra vissza kell jönnöm.

Már kinn a kocsiban ültem. Katival telefonon beszéltem, rákérdezett, hogy milyen lett a legutóbbi laboreredmény (a pajzsmirigyre utaló vizsgálat eredménye). Ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy mekkora marha vagyok, mert éppen a lényeget nem beszéltük meg az orvossal! Éppen azt, amiért ma bementem. Annyira el voltam foglalva a rám váró teendőkkel, a gondolataimmal, - s a dokinőben is van egy állandóan sűrgető attitűd, - hogy szinte gondolkodás nélkül pattantam fel a székből, köszöntem el, és jöttem ki tőle. Nincs mese, vissza kell mennem!

Mérges voltam magamra, nem kicsit... Újra kikászálódtam a kocsiból, táska vállra, parkolás indít, séta vissza a rendelőhöz...

Mivel még mindig többen várakoztak rá, szépen megkértem a soron következő beteget, hogy engedjen már be maga előtt, mert valamit elfelejtettem. Rendes volt, maga elé engedett. Pár perc múlva bejutottam és egy meglepett arc várt rám: mosolygós orvosom! Gyorsan tisztáztuk, hogy nincs semmi baj, a leleteim szerint a pajzsmirigy tumormarkerek tökéletesek. Nem emiatt vagyok fáradékony. "Forduljon pszihológushoz" - szólt a kurta javaslat...
Újra elköszöntem majd visszamentem a III.-ra, hogy elkérjem nyomtatásban is a leletet. Jó sokan voltak, többen, mint az előbb. Ez a büntetésem :-) . Újra végig kellett állnom a sort, ami legalább 30 percet vett igénybe. Közben persze láttam a kemos betegeket, jött- és hozott egy beteget egy mentő, szóval volt esemény. A sorban ácsorogva, egy hirdetést vettem észre, amely egy, az OOI-ban rendezett előadásra hív rákbeteg embereket. Az előadás csütörtökönként van (14^h-15^h), a dietetikusok tartják. Témája a rákbetegek táplálkozása. Ezt már korábban is láttam, de most úgy éreztem, el kell jönnöm, hadd hallgassam már meg szakembertől, mi a helyes/helytelen az ilyen betegek esetében a táplálkozásban.

Zsebemben a papírral, most már (mára) végleg eljöttem az OOI-ból. Ezek szerint (az októberi vizsgálat miatt) mégsem ez volt az idei utolsó.

Dél körül járt az idő. Korábban már egyeztettem, így most egyenesen a versenytárs céghez autóztam, találkozóm volt a "spanommal". Talán két órát is beszélgettünk. Elmondta mi minden történik mostanában ezen a területen, milyen változások, fejlesztések voltak. Mivel úgy néz ki, ide fogok jönni dolgozni, minél többet meg akartam tudni ezekről a dolgokról.

Búcsúzóul abban maradtunk, hogy rendezem fejben az elhangzottakat, és valószinűleg még egyszer találkozunk egy-két héten belül.

Oltári sor állt a vérvételnél megint. Mivel most ketten voltunk, míg én a bejelentkezést intézetem, átvettem a kémcsövet, Kati beállt a másik sorba, aminek a végén ténylegesen megtörténik a vérvétel. Még időben cseréltünk, ő kiállt - illetve "kiült" olvasni - én meg átestem - remélhetőleg - az idei utolsó vérvételen. Most csak egy kémcsővel vettek le, mert a pajzsmirigyműködésre utaló két értékre kíváncsi az onkológusom. 

Rettenetesen ideges voltam, már tulajdonképpen három napja. Ahogy közeledett ez a nap, az ominózus tizenegy óra, annál feszültebb lettem. De mint mindennek, ennek is eljött az ideje... Vasárnap ettem utoljára, tegnap már csak ittam, és jó a rosszban, nem is tudom hány liter vizet ittam meg kötelezően az X-prepre. Bár volt nálam könyv, nem volt türelmem olvasni, állandóan elkalandoztak a gondolataim. Nem egyszer eszembe jutott, hogy egy évvel ezelőtt épp mi történt, hogy tavaly hogy zajlott ez a vizsgálat és így tovább. Közben meg nem is voltam igazából jól. Folyamatosan fájt a fejem, gyengének, levertnek éreztem magam. Minden porcikámmal tagadtam ezt - az amúgy szükséges - vizsgálatot. Néztem a betegeket, és egyszercsak bevillant egy kérdés a fejemben, ami a mások által is nyilvánvalóan ismert "döbbenet" érzéssel toppant be. Mintha kiemelkedtem volna a saját testemből, szinte láttam magam, és a problémáim kivülről. (Persze nem volt testen kívüli élményem, ezt csak képletesen említem.) Na, de ennek részletei itt most nem fontosak, arra van másik BLOG. 

Szóval, úgy tíz felé kijött a nővér. Átadtam neki az ambuláns lapot, majd visszaültem. Kb. fél óra múlva jött, és hívott magával a "vallató" szobába. (na jó! nem szoba, sokkal inkább egy félig-meddig raktár, félig-meddig vizsgáló egy WC-vel.) Előtte már szóltam, kértem, hogy adjon majd nyugtatót, úgyhogy ezt most hozta magával. Gatya le, oldalra fordulva fel az vizsgáló asztalra. Először az injekció, majd a beöntés... Közben beszélgettünk: ellátásról, az egészségügyi költségvetés megnyírbálásáról, az orvosi- nővéri elhivatottságról, a betegek (az ide kerülő betegek) lelki állapotáról. Aztán magamra hagyott egy tekercs barátságos toilett papírral.

Újabb fél óra, talán húsz perc múlva behívtak. Olyan hirtelen hallottam elhangzani a nevem, hogy szinte reflexből pattantam fel, és cuccaimat Katira hátrahagyva mentem az endoszkópos vizsgálóba. A másik nővér megismert már az ajtóban. Szegény, már tavaly is átélte, ahogy a "rossz" beteg reagál erre a vizsgálatra. Kicsit vele is beszélgettem, de ő közben azért adta ám az utasításokat. Aztán fel az vizsgálóasztalra. Rászíjazott valami lemezt a lábamra. majd előkészítette a colonoscopot. Átszólt a tanárúrnak, aki hipp-hopp jött is. 

A vizsgálat kellemetlenebb volt, mint a tavalyi polip eltávolítás, mert most teljesen fel tudta tolni a scopot a vastagbélben. Végig éreztem, ahogy halad a cső, és amikor elért a belső sebhez még fájt is. Aztán tovább-tovább tolta. A hasam közepére érve már igencsak vacakul éreztem magam: feszült, hányingerem is volt. Annyira ideges voltam, hogy kivert a víz. A nővérek, sőt még a doki is nem egyszer mondta, hogy miként vegyek levegőt, (nagy levegő be, benn tart, lassan kienged). Folyamatosan emelgettem a fejem, ami valamiért nagyon nem jó, mert szinte erőszakkal nyomta le az egyik nővér. Közben persze folyamatosan nyugtattak, és végre elhangzott, hogy "most meg fog könnyebbülni, már jövünk kifelé". Aztán hallottam, amint az orvosom mondja, hogy itt milyen szép a két bélszakasz illetszésének összevarrása (anastomosis), s pár másodperccel később, hogy itt volt a polip, most tökéletes állapotban van a helye. Aztán egyszercsak megszűnt minden feszülés. Végre elengedtem magam. Az egész vizsgálat talán 5 percet vett igénybe, ami nekem többnek tűnt persze. A lényeg azonban az, hogy minden a legnagyobb rendben van, nincs semmi daganatra, polipra utaló jel, a seb pedig gyönyörűen gyógyult. 
Kis pihenő, lazítás után felöltöztem, átmentem a másik szobába, átvettem a leletet és elbúcsúztunk. Egy év múlva újra találkozunk. 

Nem tudom mennyire lesz majd akkor a fejemben emlékként ez a nap, de ahhoz képest, hogy mennyire feszült, ideges voltam, az 5 perc kellemetlenség maximálisan megéri, amikor azt hallja az ember az orvosától, hogy minden rendben van, aggodalomra semmi ok. Így azt gondolom természetes lesz, hogy újra eljövök és ezt ajánlom mindenkinek, aki szeretné időben elkapni ennek az alattomos betegségnek a kezdeteit. Sokáig nem okoz panaszt, viszont markánsan tud nőni, szórodni, tapadni, elzárni. Nem érdemes megvárni ezt a majdnem inoperábilis állapotot.

Your life - your choice!