Gyógyulásom története

Az esti tévé bambulás után gyors zuhanyzás, majd olvasási vágyam kielégítése következett - már az ágyban. Egész este sokat ittam, volt is jövés-menés. Tényleg sokat kell inni hashajtózásnál! Muszáj, hogy valami kimossa a beleket.. Na jó, nem részletezem!

Fájt már rendesen a hasam és időnként a sérvem is jelezte, hogy azért ne feledkezzek má' meg róla sem!

Izgultam, ideges is voltam, ezért úgy döntöttem, hogy kikapcsolom magam. Erre elegendő csak apró bogyót bekapni és kb. fél óra múlva már alhatok is. Tegnap este ez hamarabb ment, mivel éhgyomorra vettem be, biztos nagyon hamar felszívódott. Arra emlékszem, hogy talán két oldalt olvastam el, s amikor már nem emlékeztem arra, hogy mit, lekapcsoltam a lámpát. Innentől kezdve aztán se kép, se hang - szerintem azonnal elaludtam. (thanks for Stilnox)

Az éjszaka nyugodt volt, reggel azonban volt még futás... Nem tudom, kávét lehet-e ilyenkor inni, mindenesetre kihagytam, ha már sanyargatás van, akkor legyen alapos.  Lezuhanyoztam - remélve, hogy a fejfájás nélkülem zakatol tovább; de nem! Gonosz, és velem maradt -, felöltöztem és picit meditáltam. Épp amennyire szükség volt.

Most már csak az a kérdés, hogy (kicsit mátrixosan) a piros vagy a kék kapszulát nyeltem-e le korábban, ami miatt ma itt tartok... Ma kiderül.

Pár perccel a megadott időpont előtt érkeztünk az Amerikai úti (helyesebben: Laky Adolf utcai) PET központba. Leszámítva, hogy egy napja nem ettem, inni is csak alig (pedig azt nagyon kellett volna) és emiatt fájt a fejem, nem éreztem semmi "rosszat", nem izgulok, pedig a tét azért nagy: 50-50%

Az első emeleti recepción már vártak, ahogy bemondtam a nevem, az asszisztens már ki is csapta a pultra a beleegyező nyilatkozatot. Ez gyakorlatilag ugyanazokat az informciókat szolgáltatta, ami a PET-CT kérő lapon, és az általános tájékoztatón is rajta van. Ismerős volt már egyébként is, hiszen a korábbi CT-k előtti adminisztráció gyakorlatilag pontosan ezt mutatta. Kitöltöttem, aláírtam. Ellenőrzésként elkérte a lakcímkártyám, személyim, TAJ kártyám. Elkérte az összes korábbi orvosi dokumentációt - amit én egy gyűrűs mappába rendeztem már korábban. Aztán mondta, hogy üljek le, hamarosan szólítani fog egy adminisztrátor, majd egy orvosi vizsgálat következik. Kitöltöttem még egy meghatalmazást is, mert holnap Kati eljön személyesen a leletért.

Úgy 10 percet ücsöröghettem a váróban (halk zene szólt, légkondi és néhány, szintén várakozó beteg töltötte be az előteret), amikor megjelent valaki az ajtóban és a nevem említette. Ledobtam az éppen olvasott újságot, és beléptem az egészségesektől elzárt, több, szeparálható szobával, vizsgálóval elkülönített folyosószerű térbe. Olyan volt, mint az amerikai filmeken a szuper kórházak. 

Először egy nagyon kedves, idősebb adminisztrátorral találkoztam. Már a gépben ott volt a virtuális kartonom, előtte egy halom lefénymásolt dokumentáció és a jól ismert sárga mappám. Leültetett, majd elkezdett faggatni. Általában az egészségi állapotomra volt kíváncsi, kérdezett műtétekről, korábbi sérülésekről, gyógyszerszedési- dohányzási szokásokról, majd megmérte a vérnyomásom (160/70) és a vércukorszintem (5,5). Egyeztettük a műtét, a kemo és a kontroll vizsgálatok időpontját, majd elmondta röviden, hogy hamarosan "átad" egy orvosnak, aki majd még részletesebben kikérdez. Tényleg pár másodperccel a mondat befejezése után megjelent egy fiatalember fehér köpenyben. Olyan fiatal volt, hogy nem akartam elhinni: ő az orvosom! Belenéztem a szemébe, majd a köpenyén logó névtábláról leolvasottak alapján megnyugodtam: tényleg orvos!  
Átkísért egy másik szobába - nagyon(!) udvarias volt. (El is gondolkodtam rajta, hogy vajon minden rákos beteggel ilyen udvarias? Pláne, hogy fiatalságának köszönhetően nem rontotta meg még a magyar egészségügy színvonala vagy a fizetős szolgátatás kötelező elemeként bújik elő belőle a kedvesség? Na, mindegy... Nem akarom bántani, tényleg szimpatikus volt egyébként és tényleg jól esett, hogy így bánt velem. Hja! Ha minden doki ilyen ezen a klinikán, akkor bizony azt nagyon jól teszik, mert jussanak csak eszünkbe azok a betegek, akik tényleg (!) betegek, és mondjuk kontroll vizsgálatra jöttek vagy éppen egy gyanút megerősíteni! Nekik biztosan minden jószándékú emberi gesztus kell! Tudom. Megéltem.)

Egy nagyon kényelmes, távírányítható bőrfotelbe ültetett le, ő maga pedig szemben velem az asztalhoz ült. No, ő is kikérdezett, tényleg alaposabban. Pontosan el kellett mondanom, hogy kezdődött a betegség, mikor mi történt, mikor, hol, hogyan operáltak, milyen stádiumú volt a daganat, volt-e más kísérő betegség. Aztán részletesen megtudakolta, hogy most hogy érzem magam, miért jöttem el a vizsgálatra (hiszen nem orvos utalt be...), mit várok a vizsgálattól. Elmondtam az összes mostani panaszom: a váratlan görcsöket mindkét oldalon, a napokig is el-eltartó fejfájásokat, a légszomjat, a (szerintem) sérvem a jobb oldalon - a vakbél magasságában, a lábammal kapcsolatos problémát. Eközben ő jegyzetelt... karikázott... aláhúzott... lapozgatta a korábbi leleteket. Egyszóval "ott volt" velem. 
Ezt követően elmondta, hogy pontosan mi fog ezek után következni. Még kimehetek - ha van velem - a kísérőhöz, hogy röviden tájékoztassam: kb. másfél órát leszek benn. Majd menjek el - szakszerűen említve a pisilést: - "hólyagot üríteni", mert utána megkapom az izotóppal kezelt inzulint, majd 40-60 perc szigorú nyugalom (még beszélni sem szabad, erőlködni meg végképp - t.i.: hogy a beadott cukrot ne vegye fel az erölködő izomzat és ezáltal kibillentse a szervezetett az egyenletes cukor felhasználásból. Hiszen éppen a sejtszintű cukorfelvételt vizsgálják, s ha egy izom aránytalanul többet használ fel, "elszipkázza" azt, akkor félrevezeti a vizsgálatot). Mondta, hogy relaxálni lenne a legjobb a következő egy órában. Amikor letelik a megadott idő, szólítanak, majd megint dehidratálás következik (most azért, hogy ne a hólyagban összegyűlt salak vezesse meg a vizsgálatot) majd maga a PET és CT vizsgálat.

Betartottam amit mondott. A folyosón még az ajtóig kikísért, oda akartam adni Katinak a dossziét de nem ült kinn. Leszaladtam, még a földszintre is, ki az épületből - de nem találtam. Visszakullogtam, majd ismét be a "hermetikus" területre. 
Jött a protokoll szerint minden, aminek jönnie kellett. A vénás injekciót követően (még arra is ügyeltek, hogy a jobb karomba kapjam, és a bal oldalra fordulva szálljak le a vizsgálóágyról) már nem volt szabad beszélni, csak ha rosszul érezném magam. Átmentem a "nyugi" szobába, ahol már egy beteg volt. Négy, tényleg szuper fotel várta a betegeket, így leültem én is az egyikbe. A kontrasztanyagot tartalmazó, ánízsizű folyadék (1 L) már oda volt készítve. Ezt egy óra alatt kellett meginni úgy, hogy az első félórában a többségét, majd a maradék időben a többit egyenletesen elosztva. Beállítottam a fotelem, "felmotorizáltam" a lábtartót, és az első két deci elfogyasztása után tényleg relaxáltam. Így telt el kb. 10 perc. Majd megittam a következő adagot.

Közben a bentlévő beteget elhívták, és pár perccel ezt követően érkezett egy lány/hölgy, aki bizony elég ramaty állapotban volt. Nyílván kemot és sugarat kapott. Ezek nyomai tisztán látszottak, hiszen kendőt viselt és a bőre tele volt égési hegekkel... Fázott is szegény, már pokrócba bugyolálva érkezett és ült bele abba a fotelbe, amivel szembe előre felállítottak neki egy hősugárzót. (csak zárójelben jegyzem meg: kint kellemes, bár kissé szeles idő volt, itt benn pedig légkondi, de nem volt az a hideg, ami miatt az ember fázna. Mindezt csak azért mondom, hogy érzékeltessem szegény állapotát. Én is megéltem azt, hogy mennyire tud az ember fázni, én is emlékszem, amikor két pokróc alatt, pulóverben is remegtem a belső fázástól. Nem tudok nem visszaemlékezni ezekre, és nem hagy hidegen egyetlen ilyen beteg látványa sem éppen ezért. Együttérzek velük - szó szerint. Összeszorult a szívem és csak azt kívántam magamban, hogy legyen neki minél simább, fájdalommentesebb, legyen az eredménye negatív - már amennyire csak lehet!)

Negyven perc elteltével szólítottak újra. Kimentem pisilni, majd a mellékhelyiségben lévő szuper fotelben kellett tovább várnom. Pár perc múlva szólítottak. Az asszisztens megkért, tegyek- vegyek le minden fémes tárgyat magamról, majd toljam le a nadrágot térdig, feküdjek fel a vizsgálóasztalra hanyatt és tegyem a két kezem a fejem fölé és majd maradjak mozdulatlan a következő percekben. És elindult a gép...
Először betoltak teljesen, majd kihúztak, aztán félig-meddig újra be, majd ki, és ez így ment kb. 25-30 percig. Volt, hogy percekig nem történt semmi, a gép meg sem mozdult. A vizsgálat elején (amikor a CT dolgozott) még zúgott a gép. A PET kamera viszont teljesen némán teszi a dolgát. Azért nem volt szabad megmozdulni, mert ahogy végigfényképezik a testet a két kamerával, azok képeit dinamikusan egymásra helyezik és nem lenne jó, ha a második kamera már nem pontosan ugyanazt a testrészletet látná, amit az első. Így alakul ki a végére a 3D-s film, egyszerre mutatva a CT és PET által látottakat- fejbúbtól lábujjig. Uncsi volt a vizsgálat, a legnagyobb kellemetlenség az volt, hogy tényleg nem lehetett megmozdulni. A vizsgálóban egyébként ember nem tartozkodott (a kezelő személyzet egy üvegfallal ellátott helyiségben figyelt), a kommunikáció mikrofonon, hangszórón keresztül zajlott. 
Amikor készen voltunk, a zsibbadástól alig bírtam felállni. Kaptam egy kis csokit és feloldották az "evéstilalmat" is. Tanácsként elmondták még, hogy sok folyadékot igyak, mert az izotóp a vesén keresztül ürül ki.  Figyelmeztettek, hogy terhes kismama és 18 év alatti gyerek (miért pont tizennyolc??) közelébe a következő 24 órában nem menjek. Másnap ilyenkorra teljesen kirül, lebomlik az izotóp. (Egyébként 110 perc a felezési ideje.) Elbúcsúztunk.

Kint Kati már várt. Még elraktam az egyik korábbi CT CD-t vissza a dossziémba majd elmentem megint pisilni. Szédültem és fájt a fejem - ami egyébként a nap egész hátralévő részére elkísért. 

A büfében ettem egy salátát, és pár szóban elmondam mi történt. Eredmény csak holnap lesz. Ha bármikor, bármilyen kérdés vagy konzultációs igény merülne fel, nyugodtan vissza lehet keresni az orvosom (Dr. Tóth Zoltán).  

Tegnap elküldtem elektronikusan (...) a PET-CT-re vonatkozó igénylőlapot és számos korábbi orvosi leletet, zárójelentést a budapesti PET-CT központba. Ma reggel (!) felhívtak, hogy köszönik, megkapták, hamarosan hívnak az időpont egyeztetés miatt.

Még délelőtt valóban visszahívtak. Tisztáztuk az anyagi feltételeket, elmondta az asszisztens, hogyan fog zajlani a vizsgálat, milyen megszorítások lesznek előtte, meddig tart a vizsgálat. Ezt követően megbeszéltük (mivel nem sűrgős, ezért délután 14³⁰) a vizsgálat időpontját. Először még jövő hétről beszéltünk, majd az ő javaslatára áttettük augusztusra éppen hatodikára. Mondtam is félhangosan, hogy nevezetes dátum... S mint tudjuk a PET (pozitronemissziós tomográfia), izotópot használ a vizsgálat során, igencsak köze van a sugárzáshoz. (Az ember a dátum és a módszer hallatán óhatatlanul, azonnal asszociál az 1945-ös hiroshimai atomtámadásra...)

Maga a vizsgálat kb. 30-40 percig fog tartani. Előtte már csak 8³⁰-ig lehet enni - és ami fura volt nekem, hogy tejet, szénhidrátot, gyümölcsöt nem szabad enni. Ellenben zöldséget, húst igen, és vizet korlátlanul lehet fogyasztani. Lesz majd egy állapotfelmérés, egy-két ellenőrző vizsgálat. Aztán beadják a kontrasztanyagot, amivel egy órán át pihenni kell. Ezt követi majd a tényleges vizsgálat. Eredmény másnapra lesz, amelyet vagy személyesen adnak át, vagy postán küldenek el.  

Mi a PET-CT valójában? A PET szó három (pozitron emissziós tomográfia) orvosi vizsgáló módszer kezdőbetűinek rövidítése. Ez ma a daganatos betegek kórismézésében az egyik legkorszerűbb vizsgáló eljárás. A korábban alkalmazott képalkotó eljárások (az ultrahang, a CT és az MRI) a szervek szerkezetét, anatómiai elhelyezkedését mutatják. Hátrányuk viszont, hogy nem adnak tájékoztatást arról, hogy a látott kép jóindulatú vagy rosszindulatú folyamatot ábrázol-e. A PET vizsgálat sajátossága, hogy nem az anatómiai viszonyokat, hanem a szervek működésbeli sajátosságait (pl. vérkeringés, anyagcsere stb.) ábrázolja. A különböző betegségek mindig először a megbetegedett szerv működésében okoznak elváltozást, és ezt csak később kíséri a méretbeli (anatómiai) elváltozás. Ily módon a PET vizsgálat már nagyon korán képes jelezni a daganatos elfajulást.  A vizsgálat lényege, hogy különböző biológiai anyagokat (glükózt, aminosavakat stb.) speciális izotópokkal jelölnek meg, amelyek a bomlásuk során pozitront bocsátanak ki. Innen származik a vizsgálat orvosi elnevezése is (pozitronemissziós = pozitronkibocsátó tomográfia). Az izotóppal jelölt anyagot a betegnek beadva megfelelő képalkotó eljárással láthatóvá lehet tenni. A PET vizsgálat során alkalmazott izotópokat részecskegyorsítóban állítják elő. Ilyen jelenleg az országban három helyen, Budapesten, Kecskeméten és Debrecenben található. Az alkalmazott izotópok nagyon rövid felezési idővel rendelkeznek, ezért a vizsgálat nagyon csekély sugárterhelést jelent a betegnek. (A felezési idő azt mutatja, hogy a sugárzó izotóp menyi idő alatt veszíti el sugárzó képességének az 50 százalékát.)  A leggyakrabban használt izotóp a fluoro-dezoxi-glükóz (rövidítve FDG). Ez az anyag a rosszindulatú sejtekre jellemző gyors glükóz anyagcsere miatt a daganatokban felhalmozódik. Az FDG a glükózzal ellentétben nem bomlik tovább, hanem változatlan formában a vesén keresztül kiválasztódik. Másfél óra alatt gyakorlatilag a beadott anyag fele kiürül. A PET-CT vizsgálatban két módszert egyesítenek: a PET és a CT technikát. Ezeket egy időben, egymás mellett alkalmazva lehetővé válik a normális és a kóros működési állapotok megjelenítése és a CT segítségével a testről készített merőleges metszetekkel azok pontos térbeli ábrázolása is. A PET-CT vizsgálatot három orvosi területen alkalmazzák: az onkológiában, az ideg- és elmegyógyászatban és a kardiológiában. A rosszindulatú betegségek felismerésére végzett vizsgálatok 85-90% tesznek ki az összes PET-CT vizsgálat közül. A módszer nagy előnye, hogy egyetlen vizsgáló eljárás keretében megállapítható a betegség súlyossága és stádiuma, ami megszabhatja a további kezelés irányát. A PET-CT segíthet a szövettani vizsgálat helyének kijelölésében is. A daganat izotóp felvétele meghatározhatja a legintenzívebb anyagcseréjű helyeket a szervezetben, ahonnan a szövettani mintavételt célszerű elvégezni. A vizsgálat megmutathatja a daganatellenes kezelés eredményességét. Ha a kezelés nem pusztította el valamennyi daganatsejtet, a vizsgálat jelzi, hogy további kezelésre van szükség. Amennyiben a kezelés sikeres volt, a PET-CT vizsgálat eredménye megnyugtató lehet.  Néha a kezelés hatására a daganat torzulhat, elhegesedhet, ami szintén mutathat aktivitást a PET-CT-én. Ilyen esetekben ismételt vizsgálatok segítségével próbálnak választ kapni arra, hogy a látott elváltozás rosszindulatú vagy sem. Terhesség esetén nem végezhető el a PET vizsgálat, de a szoptatás nem zárja ki ezt a módszert. Cukorbetegeknél a vizsgálat előtt közel normális szintre kell csökkenteni a vércukrot. A beadott anyagnak a szervezetre gyakorolt káros hatása nincsen, az eljárás veszélytelen. A vizsgálat előtti 6 órában már nem szabad enni, de folyadékot bőven kell fogyasztani (legalább másfél liter folyadékot kell meginni). A felvételek készítése 60-120 perccel a vizsgálati anyag beadása után kezdődik és 15-40 percig tart. A vizsgálat befejezése után akár dolgozhat is a beteg. A PET/CT vizsgálat diagnosztikai értékelése A PET/CT vizsgálat előnyei Eredményesen, pontosan és biztonságosan mutatja a leggyakoribb rákos elváltozásokat, így feleslegessé tehet számos egyéb diagnosztikai vizsgálatot és beavatkozást. A vizsgálat lehetővé teszi, hogy „vértelen" módszerrel el lehessen különíteni a szervezetben a jó- és rosszindulatú folyamatokat. Egyetlen PET-CT vizsgálat során felvilágosítást képes adni arról, hogy a daganat csak egy szervben található, vagy már áttéteket képzett távoli szervekben is. A tomográf korán képes felismerni a rákos sejteket, így lehetőség nyílik a betegség legkorábbi szakában a hatékony kezelés megindítására. A vizsgálat biztonságos. A PET-CT vizsgálat hátrányai A tomográfiás vizsgálat nagyon drága. A magas költségek miatt az igényekhez képest csak igen szűk a kapacitás, sokkal több vizsgálóhelyre és vizsgálatra lenne igény. (Becslések szerint a szükséges vizsgáló készülékeknek csak mintegy tizedrésze áll rendelkezésre.)

Régen postoltam. Ennek több oka is van. Egyrészt nem nagyon történt változás sem munka ügyben, sem egészségi állapotomban. Ha azt vesszük, ennek a fele jó is...

Sajnos az erőnlétem még mindig nem az igazi, - talán sose lesz már olyan, mint régen?! -vasárnap voltam evezni (8 km-t eveztünk sárkányhajóban) amit nagyon élveztem. Ezen kívül voltam már korábban is, úgyhogy lassan kezdek belejönni. A hajóban úgy éreztem, "ide nekem az oroszlánt is" - cseppet sem fáradtam el. Aztán délután átmentünk csoportosan az egyikünk házába, ahol közösen készített ebédet ettünk (én leginkább salátát és sütit) majd némi pénzügyi- szakmai képzés következett. 

Illetve nem is annyira képzés volt ez most, hanem beszélgetés. Beszélgetés arról, hogy mi lesz a jövő üzlete, hogyan lehet erről az embereket tájékoztatni kultúráltan, illetve átnéztük a nap hátralevő részében a jelenlegi üzleti modellt. (ezt most itt nem részletezem. Ha valakit érdekel, hogyan lehet anyagilag függetlenné válni, az megtalál emailben...) 

Olyan 18h felé búcsúzkodtunk, én is elindultam haza. A házigazda kikisért a kapuig, váltottunk még ott pár szót, és szinte ösztönösen jött ki belőlem, hogy "...el is fáradtam". És igen! A kocsiba beülve tudatosodott bennem igazán, hogy mennyire fáradt vagyok. Megint azt a kimerültséget éreztem, amit már egy évvel ezelőtt is. Úgy tűnik, ennek a betegségnek ez lett a maradandó nyoma?! Hamar és alaposan fáradok el?! De akkor hogy fogom bírni a napi kötelező 8-10 órát?? Ez kissé aggaszt. 

Aztán vasárnap éjjel szinte nem aludtam megint, talán ha két órát esetleg hármat. Ennek egyenes folyománya lett, hogy hétfőn már a fejem is fájt és estére tovább fokozódott a kimerültség érzés. Kapar, fájdogált a torkom, égett az arcom, ilyesmi. 

Bár hétfőről kedd reggelre virradóra átaludtam az éjszakát, reggel mégis úgy keltem fel, mint aki nagyon sokat dolgozott. Mármint fizikailag. Aggasztó ez az állapot és nagyon nem jó ez nekem így. Ráadásul ma délután képzésre is megyek, kb. két órán keresztül figyelni és tanulni kell. De muszáj és ráadásul tényleg érdekel is. Csak hát az erő nem velem van - úgy tűnik!

Intéznem kellene a PET-CT-t is. Eldöntöttem, hogy megcsináltatom, s bár józan eszemmel úgy gondolom, nem találnak semmi rákra utaló jelet, azért a kisördög csak ott motoszkál valahol hátul... Ha csak azokra az "érdekes" szúrás jellegű hasi görcsökre gondolok, amik két napig kísértek kb. két hete, akkor inkább azt mondom: jobb félni, mint megijedni.
(Aki rendszeresen olvas, emlékezhet arra, hogy írtam mennyire megdöbbentett a kolléganőm esete!)

Munka ügyben annyi fejlemény van, hogy naponta "megszórom" a munkaadókat az önéletrajzommal, (ma éppen kettőt, de tegnap tizenegyet küldtem) és várom, hogy hívjanak. Kaptam a napokban egy kis segítséget az egyik távközlési céghez. Bár korábban már pályáztam oda, de akkor annyit sem szóltak vissza, hogy "kösz, megkaptuk...". Talán most elolvassák az CV-met. 

Rokkantnyugdíj ügyem masszívan áll. Legalábbis, amit én érzékelek. Lassan egy hónapja, hogy elvittem a papírokat, azóta se kép, se hang.

A mai utolsó orvosi látogatás során a körzeti orvosom megszüntette a táppénzes viszonyom, mivel lejárt az egy év. Pontosan 360 napot voltam táppénzen. A hatályos magyarországi törvények szerint maximum egy évig lehet valaki táppénzen. (ez alól talán csak a TBC-sek a kivételek) Ha a beteg eléri az egy év táppénzt, akkor ezt követően visszamegy dolgozni - persze csak ha meggyógyult... - vagy leszázalékolják. Legalábbis ez a két alapeset. 

Mivel a pajzsmirigyműködésemre vonatkozó egyéb laborokat nem kérte az onkológusom (csak a tumormarkereket) ezért most ezek vizsgálatát kérte a körzeti orvos. Hétfőn megyek vérvételre; eredmény kb. két hét múlva várható. 

Megköszöntem az egész éves, irántam mutatott emberségét, jószándékú agitációját (arra a bizonyos négyszemközti beszélgetésre gondoltam, amit tavaly ejtettünk meg.), türelmét és "nagyjából" elbúcsúztunk. Mivel még jövök hozzá a laboreredmények miatt, és ősszel is az OOI kontroll miatt, ezért csak "nagyjából". (A várható műtét miatt biztosan lesz még ezeken felül is idén találkozónk...)

Átautóztam egy másik szakrendelőbe és három óra várakozás után bejutottam az orvoshoz. Elmondtam neki (illetve a beutalón is látszott), hogy milyen kórelőzménnyel jöttem, és megmutattam a problémás területet magamon. Kis tanakodás után "összerakta" a diagnózist mely szerint a kemo mellékhatásaként lépett fel ez az elváltozás. Ez annál is inkább így lehet, mert május- júniusban vettem észre ezt először (ekkor kaptam az első kemokat), de nem vettem sem komolyan, s azt gondoltam: majd elmúlik magától. 

Hazaküldött a zárójelentésért, látni akarta a kemok során kapott gyógyszerek nevét, a laboreredményeket. Végül egy olyan gyógyszert választott (a lehetséges háromból), ami a májon keresztül szívódik fel, s nem a beleken. Tette ezt azért, mert nem akarja megterhelni a beleket, viszont a máj értékek tökéletesek voltak a februári labor kontroll alkalmával. Óvatosságból azért három hét múlva egy labor kontrollal ellenőrzi a májat. Nem úsztam meg az orvosi látogatásokat... 

10⁰⁰-ra kellett mennem a Közép-Magyarországi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságra, egy orvosi vizsgálatra, a leszázalékolásos procedúra kapcsán.

9⁵⁰-kor léptem be a kapun, s az információnál érdeklődtem, hova kell mennem pontosan. A portásnő ráírta hatalmas betűkkel a Behívó idézésre, hogy "I/102, 9⁵⁰" Aztán visszalökte a papírt. Gyanús kezdés!

Felslattyogtam az elsőre, majd pontban 10-kor a 102-es ajtón kilépett egy kb. 70 éves fehér köppenyt viselő orvos kinéztű ember. Kérdezte, ki vár ide. Feláltam és a kezébe nyomtam az idézést. Erre rámripakodott, hogy nem tud olvasni? S közben az ajtón lévő tájékoztató papírra bökött, amin az állt, hogy elő kell készíteni a TAJ kártyát, személyit, lakcímkártyát és az orvosi papírokat. Senki (!) nem volt rajtam kívül, de valahogy mégis olyan érzésem volt, mintha ennek a ráripakodásnak az lett volna a hátsó üzenete, hogy "mi, nagyhatalmú hatóság, nem érünk rá a betegekkel foglalkozni, azzal tölteni a drága időt, hogy itt álljunk az ajtóban és megvárjuk, míg kegyeskednek előszedni a szaros papírjaikat..."
Nagyjából 10 másodpercre volt szükségem, míg kivettem a zsebemből a fenti papírokat, és a több hónap alatt keletkezett orvosi papírokat tartalmazó, lefűzhető dossziét átnyújtsam Őseggfejségének.

De komolyan! Miután se szó, se beszéd visszalépett az ajtón, utána gondoltam el, hogy ez a mozdulat tényleg, minden kétséget kizáróan elvett a drága idejéből, és a mögöttem kígyozó sorban ülő nemlétező betegektől 10, azaz tíz másodpercet... Kezdett felmenni a pumpa bennem  de magamra erőltettem egy kis nyugalmat és leültem. 

Húsz perc múlva kijött a pasi, és beszólított. Fokhegyről közölte, hogy vetkőzzek le, üljek fel a vizsgálóágyra és válaszoljak a kérdésekre. Mindezt olyan parancsoló hangon, amit legutoljára 1986-ban hallottam, a tapolcai laktanyában, az orvosi vizsgálatkor.
Aztán megpillantottam a sárga dossziémat kibelezve! Tényleg úgy nézett ki, hogy szó szerint ki volt forgatva az összes papír és kb. fél négyzetméteres asztalterületet lefedően széthajigálva, a lefűzhető tasaktól (genotherm) megszabadítva azokat. Az összes eddig gondosan rendben és főleg időrendi sorrendben tartott dokumentumom ott hevert, mint egy puzzle összeállítása előtt, a kis lapocskák.

Aztán egyszercsak megszólalt: "Na! mondja, mi a panasza!" -- na, ekkor kezdett el bennem elhatározásként megérni, hogy leszállok az ágyról, visszaveszem a cipőm, felállok az asztalára és iszonyatosan pofán rúgom! 

Elmondtam a panaszokat, miközben ő annak csak egy részét diktálta az asszisztensének. Mivel láttam, hogy nem írt le mindent, megismételtem. Azt hiszem hasztalan. Aztán jöttek a kérdések: mikortól van betegállományban, mikor operálták, mi az elképzelése (?), mennyi kemot kapott, stb."

(Nem mintha nem ezekről szólnának a papírok! S ha nem derült ki számára, akkor mi a francért szórta, túrta szét, minek váratott a folyosón annyi ideig??)
Amikor mondtam, hogy tizenkettőt, felnézett a közben máglyrakás formára hasonlító, összehordott papírhalmazból majd gyanakodóan közölte, hogy itt csak hatról van papír. Mondtam, hogy nem létezik, ott van a többi is, és amúgy is ott van az OOI betegkarton, amin minden vizsgálati időpont rajta van. Ott volt legfelül, amikor még rendben voltak a papírok...
Aztán ezen csörtéztünk egy sort, végül beletörődött, hogy mégiscsak 12 sorozatot kaptam és ezt diktálta be. Közben a keze, mint valami építkezésre kirendelt romboló-markológép túrta, gyűrte a papírokat, szaggatta szét a tasakokat. 

Aztán felültetett az ágyra, és megkopogtatta a hátam, (Mint aki influenzás tünetekkel fordul az orvosához. Hé öreg! Nem náthás voltam, hanem rákos!) megmérte a vérnyomásom, rátette a romboló hajlamú ujjait a pulzusomra és minden eddigi (igaz, amatőr) orvosi ismeretemet meghazuttolóan (mely szerint min. egy percig tart ez a vizsgálat) 2, azaz kettő másodperc alatt meghatározta a pulzusomat, majd ezt is bediktálta az amúgy szorgalmasan gépét püfölő asszisztensének. (Lehet, hogy szabadidejében pókerzik és úgy gondolta, a blött itt is elég lesz.)

Jöttek az egyéb vizsgálatok. Hátamra kellett feküdni, végignézett a seben, majd hangosan közölte, hogy szegycsont alól induló a mit tudom én már milyen latin kifezejést használó szakszóval illetett testrészemig tart a gyógyult seb. Mikor már harmadszor (ekkor is!) szóvá tett hasi kitüremkedésre próbáltam azt a bugyuta, bürokratikus, rosszindulató figyelmét irányítani, végre megnézte. Mondtam, hogy ez a púp folyamatosan nő, mire belemélyesztette két ujját a hasfalba majd közölte, hogy próbáljak felülni, miközben megállapította, hogy egy kinyílt (?) sérv van a hasfalon.  
Ezt követően jöttek a neurológiai vizsgálatok, emlékeztetve arra az időre, amikor gyerekkoromban az orthopéd orvosom vizsgálta a járásom. (t.i. sétáljon el az ajtóig, majd vissza) Elhangzott még néhány utasítás a járásommal kapcsolaban: jöjjön lábujjhegyen- sarkon, guggoljon le, hajoljon le! Következő vizsgálatként követnem kellett a szemem előtt a négy égtáj felé mozgó ujját. Reflexpontokat is kopogtatott. 

Aztán fokhegyről odavetette, hogy öltözzek fel, majd kint várjak. Húsz perc várakozás után egyszercsak kijött, kezében az összes igazolványom és a szemétkupacra emlékeztető módon összetolt orvosi papírjaim, a dossziéba bedobálva de abba természetesen vissza nem tett módon. Odavetette, hogy tegyem rendbe a papírokat! Ekkor megfordult a fejemben, hogy beszólok neki, hogy ha már széttúrta akkor szépen menjen vissza a hülye kis rendelőjébe és akkurátusan tegye rendbe ha már a széttúrást élvezte!
Ezeket a papírokat pontosan azért tettem genothermbe és egy fűzős keményfedelű mappába, hogy ne kelljen kiszedni, (ne szakadjon el, ne legyenek koszosak, zsírfoltosak, stb.) s megmaradjon a sorrend! Minden papírnak, összetartozó vizsgálati eredménynek, dokumentumnak saját tasakja volt. Volt, s ez a helyes kifejezés, mert jócskán szétszagatta őket.

Végül nem szóltam be neki, de követeltem, hogy mondja meg a nevét (amiből a köppenyén lifegő névtáblán csak a keresztneve látszott ki). Visszakérdezett, hogy minek?! Mondtam, hogyhogy minek? Tudni akarom ki vizsgált! És egyébként is, mi a következő lépés? Válaszképpen elhúzta a köppeny táblácskát takaró felét, így le tudtam olvasni a nevét. 

A folyosón más vizsgálatokra itt-ott várakozó betegek félszemmel látták a jelenetet, hallották a felháborodott hangot és gyanakodva sandítottak felénk. Inkvizítor "úr" közben már persze a következő pácienssel kezdett foglalkozni, de még odavetette, hogy "majd kap értesítést hivatalosan." 

Ott álltam, kezemben a szanaszét túrt papírokkal, mindenféle információ nélkül. Leolvastam az ajtón egy másik tájékoztató lapról ennek az intézetnek a főigazgatójának nevét, majd vettem a kabátom és elindultam. Útközben rájöttem, hogy csak át kéne nézni a papírokat, mert ettől a bunkótól kitelik, hogy nem adott vissza minden papírt, márpedig ezek igen nehezen, és sok időt, energiát igénylő módon lennének csak pótolhatók. Lenn, a földszinten valami büféasztal féleségnél megálltam, levettem a kabátom és felmértem a károkat. Úgy 15 perc alatt nagyjából rendbe-, de legalább az utcára biztonságos módon kivihető módon összerendeztem a papírokat.
Kifelé menet megláttam egy újabb feliratot: "Információ". Na, mondtam magamban, megtudom ki a felettes szerv! Bementem, és elkértem (biztonságból még egyszer lejegyezve) ennek, és a felettes szerv vezetőinek névét. Nagyon-nagyon érik bennem, hogy írok egy dörgedelmes levelet mindkét főigazgatónak, pontosan megemlítve ennek a barbár orvosnak a viselkedését és azt, hogy az általam említett tünetek közül számosat nem rögzítettek. Azaz, az eljárás hitelességét, a kivizsgáló orvos etikai mércéjét kérdőjelezem meg! 

Azt hiszem, amióta ezt a betegség kanosszát járom, ilyen modortalan, orvoshoz nem méltó, a beteg-orvos viszonyt maximálisan semmibe vévő, bunkó orvossal nem találkoztam. Ez az ember az orvosok szégyene! Megérdemelné, hogy a nevét csupa kisbetűvel itt is leírjam... de nem süllyedek az ő szintjére! Majd lerúgja ő is a bakancsot és valószinűleg a "következő körben" maga is betegként megtapasztalja egy orvostól, hogyan viselkedett velem és gyaníthatóan más beteggel is.

A konklúzió az, hogy (miközben megértem én, hogy az állam igyekszik megtakarítani minden forintot a rokkant nyugdíjasoktól, és beteg és/vagy felépülő emberekre ráhúzni, hogy nem is beteg, rokkant,  a lehető legtöbb embert egészségesnek nyilvánítva megúszni a járulék kifizetését) ez is csak egy hivatalos eljárás - az embert, a beteget csak számként (TAJ) reprezentáló- , egy bürokratikus végrehajtó intézmény, ahol éppen a lényeget: a beteget nem veszik figyelembe. Még jó, hogy nem vagyok olyan beteg már, mert ki tudja milyen szolgáltatást nyújtana ez az állam az általam (is) évek óta becsületesen befizetett adók (többek között: TB járulékok) után. Hiszen fizetünk azért, hogy ha (amikor) baj van, akkor az orvosok a legjobb tudásuk és lelkiismerük szerint gyógyítsanak és kapjuk meg a szükséges, elégséges támogatást.
Félreértés ne essék! Nem luxus dolgot kérek, nem vagyok TB csaló, nem óhajtok csatlakozni az ingyenélő, csalók széles táborához, mindössze csak azt kérem, hogy hallgassanak meg, hogy mégiscsak az orvos első kérdése az legyen: "hogy van, miben segíhetek?" - ha már anno letette a hippokratészi esküt!

"...És ahány házba csak belépek, a betegek hasznára fogok belépni, távol tartva magamat minden egyéb szándékos és kárt okozó jogtalanságtól..." 

"Salus aegroti, suprema lex esto" azaz: A beteg java a legfőbb törvény!

(ez volt a kétszázadik post ebben a blogban.)

Reggel ketten mentünk az OOI-ba. Míg én a sebészeten várakoztam, Kati átment a B bel.-re, hogy sorszámot tépjen. A dokinő azonban ma nem rendelt. Ennek ellenére sikerült a folyosón elcsípni és két szót váltani vele. Ez a két szó kb. annyi volt, hogy "minden rendben van, ha a tumormarker értékek a megadott határokon belül vannak".
És igen, valóban ott vannak, de a tendecia emelkedést mutat, ráadásul a műtét előtt ennél jobbak is voltak! A PET ügy szóba sem jöhetett.

Kb. két óra várakozás után jutottam sorra. A dokim szokás szerint szimultán három rendelőben (kezelőben) dolgozik, három asszisztenssel. Amikor belépett hozzám, egyből megismert, és szinte parancsolta, hogy gatya le, fekvés a vizsgáló asztalra. Félbeszakítottam a nagy lelkesedését, és mondtam, hogy most nem a szokásos ellenőrzés miatt vagyok itt, hanem mert ... - és felrántottam a polóm a hasamról. Itt ez a dudor, és aggaszt! Mi ez? - kérdeztem. Aztán mégcsak felfeküdtem, megvizsgált. Aztán felöltöztem, és állva is megnézte. Alaposan.
A diagnózis szerint egy erősen készülődő sérvről van szó. Legyengült a hasfal a műtét miatt és hát ez a dudor folyamatosan nőni fog. Meg kell majd operálni néhány hónapon belül. Most még nincs vész, egyelőre húzzam amíg lehet. Egy kis hálót fognak beültetni, de hát értelemszerűen megint nekiszaladok a hasfelmetsző késnek... 
Mit mondjak?! Nem örülök, bár nem rázott meg annyira, mint az előző diagnózisa. Újabb hasműtét...

A szombati rosszullétemet hallva megállt a diktálásban, s kérdően rámnézett, majd tovább faggatózott. Aztán abban maradtunk, hogy mivel másnapra jól voltam és nem fordult azóta elő ez, valószinűleg csak valami "átrohant" rajtam. 

Megbeszéltük a februári kivizsgálásokat (nem mintha nem lennének benn a rendszerben a dátumok...) és megállapodtunk egy február 19-i kontrollban.