Gyógyulásom története

Többen keresnek meg levélben, kommentben, hogy mi van velem, mi lett velem.

Szeretném jelezni, hogy minden rendben van, köszönöm az érdeklődést.

Járok kontrollra, szűrésekre - ahogy emellett, a betegség óta kardoskodom is -. A BLOG folytatódik, postok születnek csak persze ritkábban.

Még egyszer: köszönöm az érdeklődők írásait!

Úgy határoztam, hogy ezt a BLOG-ot szüneteltetem. A mai nap egy fordulópont az életem útján, s ezt hűen követi a BLOG sorsa is.  Kereszteződéshez értem, s úgy alakult, hogy kanyarodni, fordulni kell.

Még nem tudom, vajon fogom-e ITT (nyílvánosan) folytatni a postolást. Az előttem álló műtét(ek), a nem várt, - de úgyis jövő - stressz okozta testi kivetülések, a munka - ezek olyan események, amik hatással vannak rám, így az eredeti betegségemre is, azaz biztosan lesz mit, miről írni.

A lekanyarodás, a bejegyzések egy másik - nem publikus - BLOG-ban folytatódnak. Igen, jól látod (a linkre kattintva), hogy csak regisztráltak olvashatják. Ha szeretnéd olvasni, írj egy emailt.

Folytatódnak a postolások, hiszen történések vannak, lesznek. Ebben a pillanatban még több minden nincs megoldva, ami a teljes gyógyuláshoz kell. Mert mi az egészség?

A WHO szerint:

Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiánya.

A (volt) Magánnyugdíj-pénztáram visszaigazolta az állami rendszerbe (TB) való  visszalépésem. Erre a papírra vártam (illetve várt a nyugdíjfolyosító) február 20 óta.

Munka ügyben apró, pici előrelépések vannak. Érdemben nem sok: ez alatt azt értem, hogy konkrét cég nem hívott be mostanában interjúra. Tegnap voltam egy toborzó cégnél, szimpatikus voltam, és az önéletrajzom alapján a munkatárs szerint alkalmas is a feladatra. Ez egy informatikával foglalkozó cég egyébként, amely kimondottan informatikus értékesítőt keres. Sokan jelentkeztek értékesítőnek, de informatikus alig volt köztük. Ez az egyik jó hír. A másik jó hír, hogy két embert akarnak felvenni, ami azt jelenti, hogy éppen kétszer akkora az esélyem, mintha csak egyet keresnének.

Sajnos csak január első- második hetében derül ki a továbblépés.

Továbbra is rosszul alszom, és minden hajnalban kapok egy nem várt ébresztést az egyik négylábútól. Onnantól kezdve pedig vagy nem tudok visszaaludni, vagy zaklatottabban alszom, mint addig. A stressz még mindig döbörög bennem és ennek testi jelei is vannak persze. Éppen egyik nap beszélgettem egyik sorstársammal, aki pontosan tudta miről beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy "orvosilag nincs észlelhető tünet, de én pontosan tudom, hogy valami nem stimmel" - igen, így kezdődött anno - erősített meg. Ez megint csak olyan dolog, amit az ért meg, aki átélte ezt a betegséget. Aki érzékenyebb lett a testi reakciókra. Ezek gyakorlatilag csak érzések - éppen ezért sem vérképpel, sem RTG-nel, stb. nem mutatható ki.

Nem hiszem, hogy meg tudod fejteni. Nem is azért írtam, hanem, mert ez a blog elsősorban magamnak íródik. Én pedig tudom mit jelent.

És nem, nem számítástechnikai kifejezés van elrejtve, mert akkor DMA lenne.

(egyébként, ha már szóbajött: a DMA= Direct Memory Access. A CPU tehermentesítését szolgáló technológia, amely segítségével az egyes processzek a cpu megkerülésével képesek közvetlenül a memóriába írni. Csak gondoltam, jó ha tudjuk :))

Két napja visszatértem a bogyóhoz. Átsegít az elalvás nehézségén. Azt nem mondom, hogy átalszom az éjszakát vele, mert a macskák minden éjjel vagy hajnalban felébresztenek, hogy jó esetben engedjem ki őket, más esetben adjak enni nekik, néha pedig csak szeretethiányuk van. Megértem őket. Aztán ha sikerül visszafeküdnöm, mert még csalfa módon álmosnak érzem magam, pedig már nem fogok tudni elaludni, akkor marad az elmélkedés, agyalás.

Álmos vagyok és veszett egy kedvem van.

Kész vagyok. Beborultam az agyamba.

Elolvasom »

... hanem a saját púpjaim száma duplázódtak meg. Közvetlenül a sebem alatt most már láthatón kitüremkedik a második sérvem. Gondolom ez szokott fájni, mert pont ott jelent meg. A dokim erre mondhatta - akkor még tapintással - hogy van itt is egy.

Ma nagyon érdekes élményben volt részem, ami részben kötődik a betegségemhez, így ezért engedtem meg ezt a nagyon rövid és egyben vitathatalanul sejtelmes postot.

Három órán keresztül kaptam ezt az élményt, amit egyébként nem nagyon osztanék meg a nagyvilággal (lévén publikus a blog) csak azzal a pár emberrel, akik tényleg közel állnak hozzám, vagy éppen konkrétan tudják is, hol voltam ma.

Annyit talán mégis, (ha már ebben a blogban szerepel) hogy a betegségem okának kereséssel van kapcsolatban.

Jött ma egy levél - végre - a fejvadász cégtől. (az egyiktől) Attól, amelyikben nagy reményt láttam egy gyors elhelyezkedés kapcsán.

Elolvasom »

Gyakran széthasadok. Ilyenkor a gyomrom tájékáról valami kétségbesett "fájdalom" indul el, és meg sem áll a fejem búbjáig. Legutóbb az előbb, zuhanyzás közben éreztem. De egyébként ma többször is.   

A legjobb, amit ilyenkor tehetek az, ha minél gyorsabban valami egészen másra gondolok. Előrántok egy kendőt. Lassan, lágyan alászállva hagyom a fejemre hullani. Szinte lebeg, mint amikor a nyári szellő a pitypangot repíti - úgy esik alá.

Megnyugváskor azután képek úszna be: múltból, jelenből és hát persze várnám, hogy a jövőből is, de onnan sosem jön. Elkeserítő, gyötrő, kínzó s egyedül az enyém.  

Újra áldás alatt vagyok - no, nem! Nem a fent leírtak miatt persze!